Az őszi utánpótlás program következő állomása Diósdon lesz, ahol szeptember 7-én junior válogatott toborzó zajlik majd. A Magyar Amerikai Futball Szövetség 2005-2008 között született játékosok jelentkezését várja.
Az elmúlt három évben nagy sikerrel rendezték meg az Utánpótlás Tehetségtáborokat, amelyek során idén az U15 és U17-es korosztályokban tevékenykedő fiataloknak nyílt lehetőségük a sportág neves edzőivel és játékosaival közösen dolgozni.
2024-ben Tehetségtáborok száma háromról kettőre csökkent, de nem azért, mert kevesebb programot kínálnának a fiatalok számára, hanem mert átalakul, fejlődik a rendszer és a 2024-es ősz folyamán újraszerveződik az U19-es válogatott, amelynek köszönhetően az amerikai futball játékosai egy jól kidolgozott programban vehetnek részt.
A diósdi toborzónak nagy tétje van: a játékosok bekerülhetnek a junior válogatott bő keretébe, amely az ősz folyamán két hétvégén is edzőtáborozik, ameddig eléri a végső, szűkített keretet. Ezután november 23-án mérkőznek meg a dán Elite Prospect Academy csapatával.
Jelentkezni EZEN A LINKEN lehet.