RIDÁCS GÁBORRAL, A CSAPAT EGYIK ALAPÍTÓ TAGJÁVAL BESZÉLGETTÜNK.

 

Szia Gábor! Köszönjük, hogy október után ismét egy kis időt szánsz a kérdésekre. Akkor azt nyilatkoztad, hogy elindult a fejlődés a csapatnál, azóta pedig számos igazolás is történt. Hogy érzed, mekkorát sikerült ugarni szakmailag?

Október óta a határ a csillagos ég. Nagyon sok új jó edző és jó játékos érkezett hozzánk, akik hatalmasat emelhetnek a csapaton. Emellett a régi kemény mag is megmaradt, akik még motiváltabbak, mint azelőtt.

Milyen a munka az amerikai stábbal? Milyen az összhang a pályán és azon kívül?

Én úgy érzem, hogy mind Andreval, mind az import játékosokkal nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot. Nagyon sok hasznos tanácsokkal segítenek minket, hogy jobbak legyünk mindennap. Emellett rengeteget segítenek a csapatnak edzéseken kívül is.

Ne hagyjuk ki Zahovay Ádám és Balog Józsi érkezését sem az edzősi stábot erősítve, illetve többek között Törzsök Tamást és Mészáros Mártont akik a pályán erősítik majd a keretet idén. Az itt említett urak más csapat színeit viselték még tavaly. Hogy érzed, mennyire sikerült beilleszkedniük, illetve a Saints magja mennyire tudott átállni az új szakmai stáb filozófiájára?

Mind a négy említett személy érkezése nagyon jó hatással van a csapatra. Zahó igazi vezetőedző, aki nem csak a támadó egységre figyel oda, hanem a védelemre, illetve a spec teamnek is nagyon jó ötleteket tud adni. Joci pedig a futók életét teszi szebbé. 

Törzsök “Dugó” Tomi egy igazi vezér lett a csapatban, már az első edzésén hihetetlenül motiválta és húzta maga után a védelmet. Nagyon kellett egy ilyen rutinos, vezéregyéniség a védelem közepére, szerintem a legjobb személy érkezett hozzánk a pozíció betöltésére. 

Mészáros Marci pedig az ország egyik, ha nem a legjobb elkapója, aki a támadó sorunknak tud biztos kezeket adni.

Klisé kérdés következik, de összességében hogy érzed a morált a csapatnál a változásokat követően? Ha ki kellene emelni valamit, amit szinte mindenki üdvözölt, mi lenne az?

Abszolút úgy érzem, hogy pozitív irányba haladunk, sokkal jobban egyben van a csapat, mint az elmúlt években. Pörgősebbek az edzések, de közben jó hangulatúak is.

Gábor, köszönjük az idődet a kérdésekre. Üzensz valamit kérlek azoknak, akik hezitálnak a csatlakozást illetően?

Csak annyit üzennék, hogy ne hezitáljanak, hanem jöjjenek, bárkit szívesen látunk.😊