Köszi RG, hogy szakítasz ránk egy kis időt! És nyilatkozol a csapat nevében.
Tök jó, ami most megy végbe a Saints-nél. Nagyon jó látni, hogy ennyire fejlődik az egyesület már így is ugrásszerű előrehaladások vannak a csapat életében és még csak az elején vagyunk a dolognak.
Mikor kezdtél focizni a Saints-ben?
2017-ben találtuk ki tesómmal és egy csapattársunkkal Járai Ricsivel, hogy csinálunk egy saját csapatot Diósdon a környéken élők számára.
Milyen volt akkor és milyen most?
Milyen volt akkor? Hát nézd… voltak nehézségek ebbe inkább nem mennék bele, de több pontot kaptunk, mint amennyit szerezni tudtunk… de azóta is fennmaradtunk és sose léptünk vissza! Milyen most? Fejlődünk! Megtanultunk járni most elkezdtünk futni is. Ez most egy maraton.
Mit gondolsz minek köszönhető ez a fejlődés?
Nagyon sok összetevője van a dolognak. Amit érdemes kiemelni, hogy van a csapatnak egy magja. Ezek az emberek mindent megtesznek a csapatért. Ott vannak a pályán, de ott vannak akkor is, amikor a pályán kívül kell dolgozni az egyesületen. Ez még mindig egy amatőr sport hiába állnak hozzá egyre többen profiként.
Milyen összetevőket emelnél még ki?
A csapatnak van szponzora ez lényeges. Pénzből élünk ez van. Fizetni kell mindenért. Egyébként a szponzoráció magával hozott egy profi menedzsmentet is ez szintén erősíti a csapatot. Megújul a Saints! A potenciál eddig is megvolt, ez most ki is lesz aknázva.
Milyen változtatást látsz hasznosnak és motiválónak?
Nagyon jó marketing anyagok készülnek mostanában! Na meg…a tagdíj visszatérítés az zseniális ötlet. A havi tagdíj több, mint 20% visszaigényelhető, ha ott vagy havi hat edzésen. Ez bőven teljesíthető szint. Mondom gyakorlatban; hogy ha kell egy új cipő, vagy kesztyű azt tulajdonképpen kifizeti az egyesület csak mert havi 6 edzésre lemész. Kaphatsz még amúgy üzemanyag támogatást is. Egyébként táplálék kiegészítőkre is tudsz kedvezményt szerezni a Scitec Nutrition eleve biztosít 20% kedvezményt az egyesületnek szóval, ha az egyesületen keresztül rendelsz a 20% kedvezményen felül tudsz jóváírtatni a rendelésed összegéből tagdíjat. A lényeg, hogy aki sportolni akar annak a lehető legkevesebbe kerüljön ez a hobbi. Szóval az egyesület azon van, hogy a játékosok fejlődjenek és ehhez anyagi minőségben is kapnak támogatást. Ja igen azt nem is említettem, hogy igény esetén van ingyenes transzfer is, hogy a közlekedés se legyen akadály.
Köszi, hogy szakítottál időt arra, hogy ezt elmondd! Akkor találkozzunk pályán!