Interjú – Miakich Gábor
Üdvözlünk Gábor, köszönjük hogy időt szántál a kérdésekre.
A szezon elején még azt nyilatkoztad: “…nehéz ily módon a családdal közös időről lemondani, megpróbáljuk ezt.” Reméljük egy kicsit sikerült őket kárpótolni az arannyal. Követték a szezont? Mit szóltak a győzelemhez?
Igen, kicsit sikerült. 🙂
Követték a szezont, van rutinjuk benne. Feleségem győri, kézilabdázott sokat, Budapesten egy rövid ideig amerikai focizott is, szóval nagyon képben van a csapatsportok, és konkrétan a foci terén is. Sokszor segített, motivált, amikor nehezebb időszak volt. A gyerekek rettenetesen lelkesek, de az utolsó 1-2 hónapban már nagyon nehezen viselték, hogy bármennyire igyekeztem ellensúlyozni, most apából kevesebb jutott nekik. Illetve szörnyen megviselték őket a vereségek, így a sorozatos kudarcos alapszakaszmeccsek közben családilag úgy is döntöttünk, hogy nem jönnek ki a meccsekre. Persze a döntőre azért megérkeztek szerencsére, így együtt élhettük át ezt az eufórikus érzést. Nagyon büszke voltam a csapatra (menedzsment, edzők, játékosok), hogy a szezon közbeni mélyrepülés és tornyosuló gondok után így fel tudtunk állni, el tudtunk indulni egy más úton, és volt erőnk, kitartásunk ezen végigmenni.
És benned milyen érzések kavarogtak közvetlenül a lefújás után?
Hatalmas volt a nyomás, nagyon megkönnyebbültem; büszke és boldog voltam. Nagyon akartam a győzelmet, bizonyítani magamnak, hogy 7 év után is tudok bajnoki címre vezetni egy csapatot, egy defense-t! Nagyon lesújtott volna, ha elbukunk. Nagy áldozat volt ez időben és energiában nekem, és a családomnak ahhoz, hogy ne legyen értelme. Lejöttek ők is a pályára; a gyermekeim és a feleségem csillogó szeme, mosolya, és a sok extázisban ünneplő játékossal együtt csodás érzés volt.
A félidőben még úgy tűnt, kissé elégedetlenül értékeled a védelem teljesítményét. Mit láttál az első félidőben, ami nem tetszett?
Tipikus elsődöntős újonc csapat benyomását keltettük: sokat hibáztunk, bizonytalankodtunk, zavartak, megszeppentek voltunk. Nem játszottunk a saját tudásunk szerint, nem voltunk fókuszáltak, élesek, éhesek, agresszívak. Nem irányítottuk a játékot, csak sodródtunk az eseményekkel.
Végül mi hozta meg a változást a második félidőre?
A beszédem. 🙂
A többi edző szuper meglátásai, megerősítő hozzászólásai, és az, hogy az egymás iránti bizalom és a győzelemben való megrendíthetetlen hit egy olyan erős flow-vonatba ültetett minket, ami fékek nélkül gázolt át mindenen, ami köztünk és a bajnoki kupa között állt.
Mit mondtál a srácoknak a mérkőzés után? Hogy búcsúztatok el?
Megköszöntem nekik a közös munkát. Bárhogy is folytatódik az élet, ez mindig egy olyan felejthetetlen közös emlék lesz, ami összeköt minket.
Csatlakozásod óta hogy látod, mennyit fejlődött a védelem egésze (ha egyáltalán), és milyen irányt kellene vegyen a 26-os felkészülés?
Sokat fejlődtek, első sorban mentálisan, taktikailag, football-intelligenciában, profibb hozzáállásban. Szinte már a pre-season közepén csatlakoztam; technikázni, fizikális mutatók terén már nem nagyon volt lehetőségünk komolyabban fejleszteni a srácokat egy-két, speciálisan posztra fókuszált célon kívül. Egy bajnokhoz méltó, brutális offseason kell, alap skillekre és a fizikális felkészülésre fókuszálva. A címvédés mindig sokkal nehezebb ügy, mint bajnokká válni.
Egyénileg kik azok, akik teljesítményükkel húzó emberei lehettek az egységnek, és kik azok, akik megleptek az idei szezonban (ha volt ilyen)?
Nem szeretnék senkit kiemelni. Úgy gondolom, hogy a csapatban egy-egy meccsen azért tud csillogni más-más játékos, mert a többség jön, darál, odateszi magát edzésen, videós elemzésen, edzőteremben. Azokra kifejezetten büszke vagyok, akik még nem tudtak komolyabb játékidőt kapni, mégis ott voltak minden edzésen és meccsen, és vittek minket szorgos hangyaként céljaink felé. Ha elég kitartóak, övék a jövő! Mindig mondta hazai edzői példaképem: “ Tudjátok srácok mit esznek a szorgalmas, kitartó játékosok? Tehetségeseket.” Ennek ellenére Dugót ki kell emeljem: játékosként és edzőtársként is igazi vezér volt, rengeteget segített a pályán és azon kívül is.
A magad elé támasztott elvárásoknak sikerült megfelelni? Mindent kihajtottál a védelemből, amit csak akartál, vagy maradt még tartalék?
Sose lehet az ember maradéktalanul elégedett. Próbálom elemezni a hibáimat, gyengeségeinket, ami az én felelősségem, hogy jobb lehessek, tanulhassak belőle.
Gábor, köszönjük, hogy időt szántál ránk, de leginkább köszönjük az egész éves, kitartó munkát.
A lehető legtöbb időt kívánjuk a családhoz és találkozunk az oldalvonalon!
