Legtöbb szerzett pont és alapszakasz győzelem!
 
Véget ért a Magyar Flag Futball Bizottság által szervezett U17-es bajnokság. A két kupanapból álló sorozat döntőjéig menetelt flag csapatunk, ahol az Újpest Bulldogs ellenfeleként végül az ezüst érmet sikerült hazahozni. Csalódni azonban egyáltalán nem kell!

Az első kupanap július 13-án Diósdon, a második kupanap július 21-én került megrendezésre Dabason. A két nap eredményei alapján kialakított tabella első 4 csapata már érmekért küzdhetett a rájátszásban. A győztes alapszakasz pedig azt jelentette, automatikusan a döntőbe került csapatunk, ahol ezüst került a srácok nyakába.

A csapat teljesítményéről kérdeztük Ridács Tibor edzőt:

“A csapat remekül megállta a helyét mindkét kupanapon és tisztességgel felvette a kesztyűt még úgy is, hogy a csapat átlag életkora 14,5 év és ez különösen fontos akkor, amikor 16-17 évesek ellen kell jó teljesítményt nyújtani. És nyújtottak is, hiszen az első napon is és összességében is a legtöbb szerzett pont a Saints neve mellett szerepelt: 195 pont. A második legtöbb 144 volt, ami már egy számottevő különbség hosszú távon.

Szeretném kiemelni a csapat elkapóit és irányítóit, valamint offense részéről Támba Bálint, Endrényi Bálint, Fehér Dominik, Bajkó Hunor, defense részéről Lipták András, Szacsuri Ádám, Pintér Dávid játékát.”

GO SAINTS!