„Nyugodtan nevezhető történelminek az olimpiai mozgalom tegnapi döntése, amelynek értelmében- más egyéb sportágak mellett 2028-ban Los Angelesben az olimpia műsorán szerepel a flag futball is!
Szövetségünk, amely a hazai amerikai futball és a flag foci hivatalos sportági szakszövetségeként érintett a bejelentésben örömmel üdvözölte a döntést, és már hónapokkal ezelőtt megkezdte a felkészülést az ügyben.
A MAFSZ-on belül kerül egy munkabizottság került felállításra, melynek tagjai megkezdték egy átfogó sportágfejlesztési koncepció kidolgozását, amely dokumentum majd alapját képezheti a Magyar Olimpiai Bizottsággal történő tárgyalásoknak, ami a 2028-as olimpiai játékokra való felkészülését érinti a hazai flag futballnak.
A tegnapi Mumbaiban megszületett döntés értelmében -amelyet a NOB tagok 90 igen és 2 nem szavazattal fogadtak el- 5 év múlva a sportág férfi és női legjobbjai is összemérik majd tudásukat az Egyesült Államokban, amelyre egy egyenlőre kidolgozás alatt lévő selejtező-sorozat eredményeképpen juthatnak majd ki kontinensünk legjobbjai.
A tegnapi döntés súlyát jól mutatja, hogy azt komoly megelégedéssel kommentálta Roger Goodell az NFL komisszárja aki kijelentette, hogy az NFL eltökélt, hogy hosszú távon megerősödjön a flag futball olimpiai szerepe,és 5 év múlva NFL játékosok kerülhetnek az olimpia színpadjára.
Szövetségünk gőzerővel dolgozik a sportág mielőbbi szakmai megerősítésén, a hazai flag futball bajnokság megszervezésén, hogy a következő években esedékes selejtezőkön eséllyel vehessük fel a versenyt Európa legjobb futballnemzeteivel!”