A Diósd Saints lett a legjobban fejlődő hazai amerikai football csapat 2024-ben

Az idei év bővelkedett amerikai footballal kapcsolatos eseményekkel csapatunk háza táján. A ‘23-as megújulást egy fociban gazdag szezon követte: 5 bajnokságban is elindult a csapat, ebből 4 döntős szereplés volt.

Nemrég ért véget az U15-ös tackle bajnokság, amelynek az egyik legfiatalabb átlagéletkorú tagja volt a Diósd Saints gárdája. Sok értékes tapasztalattal gazdagodott az alakulat, ezt kell tovább vinni a jövő évre, hogy az eredmények is jöjjenek az idősebb, erősebb ellenfelek ellen.

scrimmage_vs_bandits-48

A szezont a Divízió 1-es szereplés nyitotta, amelyre többek között válogatott játékosokkal, importokkal és edzőkkel is erősített a csapat, így nagy figyelem kísérte a Szentek szereplését. A botladozó kezdést egy nagy menetelés követte, amelyet a hazai pályára hozott Pannon Bowl zárta, ironikus módon pont az ellen a Guardians ellen, akikkel a szezon első mérkőzését játszották. A végletekig szoros döntőn végül ezüstérmet szerzett a Saints.

vs_sparks_social-1

Tartva a modást: “ahol egy ajtó bezárul, ott egy másik kinyílik”, a Pannon Bowl napján, szintén Diósdon zajlott az első U17-es flag kupanap, amely bajnokságban szintén indult diósdi gárda. A 14 éves átlagéletkorral rendelkező csapat remekül állta a sarat az amúgy 16-17 éves átlagéletkorú ellenfelekkel szemben. Ezt egy második kupanap követte Dabason, amelynek összesített tabelláját torony magasan nyerték a Diósd Saints fiataljai: 195 szerzett ponttal lőtték be magukat a döntőbe. Bár az Újpest Bulldogs elvitte a trófeát, sok fiatal viselte büszkén az ezüstöt első bajnokságában.

u13_main-8

Az ősz is tartogatott izgalmakat az amerikai futball kedvelőinek, ugyanis felnőtt és korosztályos flag bajnokságokat is rendeztek itthon, mindkét esetben képviselte magát a Saints. A felnőttek esetében két kupanap döntött arról, mely csapatok lesznek a playoff tagjai, amelyet végül Diósdon rendeztek és a hazai gárda is résztvevője volt. Egészen a döntőig menetelve, végül a Cowbellstől kikapva ezüstérmet szerzett a Diósd Saints.

Három ezüstéremmel a háta mögött a diósdiak a legfiatalabb játékosaikban bízhatott annak reményében, hogy a 2024-es év arannyal is gazdagodjon. Az U13-as flag bajnokságban – amely szintén Diósdon került megrendezésre – két Saints egység is harcba szállt a végső győzelem reményében. Az egyik felállás a 4. helyen végzett, így volt idejük megnézni testvér-csapatukat a döntőben. Az egész bajnokságot uralva, végül a másik diósdi alakulat koronázta meg az évet egy arannyal és a győztesnek járó kupával.

Elmondható, hogy az elkezdett építkezés sikeres volt: a befektetett energia megtérült, hiszen szinte az összes bajnokságban, saját gárdával tudott elindulni a Diósd Saints, eredményesen szerepelve azokban. A jövő év új izgalmakat hoz, hiszen a csapat először indul a legmagasabb ligában és egyszerre lesz résztvevője a HFL és a Divízió 1 mezőnyének. Ezen kívül tovább erősíti utánpótlást is, így biztos, hogy a flag és a korosztályos bajnokságokban is újra láthatjuk a gárdát.